Sokszor van így, elmúlik ez is, mint minden. Lefoglalom magam valamivel, vagy alszok. Film, sorozat, bármi, ami feldob, vagy egy kis motivációt tud adni. Zene is tud segíteni, némelyik már szinte a lelkemre is tud hatni. Lényeg, hogy érjenek ingerek, amik kizökkentenek ebből. Barátok, ismerősök is ki tudnak találni dolgokat, mikor nem is gondolnál rá. Sokszor volt olyan, hogy egy telefon visszahozott az életbe, jön egy új feladat és máris arra figyelsz...

Olyan régóta vagyok benne, hogy már rég elfelejtettem milyen nem így élni 🤷

Volt egy elég hosszú időszak édesanyám halála után, konkrétan abból álltak a napok hogy felkeltem, ettem, elmentem dolgozni és ennyi. Akkor változott meg amikor megismerkedtem a párommal, kimozdultam a komfort zónámból és ez sokat segített.

Igen, amikor depressziós voltam. Ez tipikus depressziós tünet, középsúlyos lehet. Anno sporttal kezeltem ezt a dolgot, akkor tünetmentessé vált, de évente egyszer előfordul. Most azon dolgozom, hogy a következő évben már ne legyen, így elmentem terapeutához 🤷🏻‍♂️

Én egész nyáron így voltam, egy barátságom miatt. Nem gondoltam volna hogy ennyire megviseli a lelkem, hogy csak jövök, kelek, nem érdekel semmi és senki, még az ihletem is elvesztettem. Nem tudom hogy történt-e veled valami az utóbbi időben, de azt próbáld meg valahogy lezárni és elengedni. Nekem a napokban sikerült annyival, hogy ráírtam miújság, és rájöttem a válaszából arra, hogy ezt nem én basztam el.. Szóval, hajrá, találd meg önmagad! Én annyira örülök hogy végre önmagam vagyok.

Ürességérzés. Nálam krónikus, egyszerűen elviselhetetlen állapot. Vannak mögötte érzelmeim, de védekezési meghanizmusként azonnal bekapcsol nálam ez a “vagyok és létezem” érzés.

Elmúlt, úgy. Nem tettem semmit sem. Minden állapotot célszerű megélni, átérezni, még akkor is, ha az történetesen a ,,semmi". Amúgy, valami csak van e mögött...unalom esetleg? Elégedettség? Nyugalom? Kiábrándultság? Belefáradás? Befásultság? Néha egyébként, tök jó ezt a semmit érezni, szerintem.

Sehogy sem