Úttalan úton, macskaköves útszélen, Az idő szövete bomlik a szélben. Léptem nyoma múltba vész, de a szívem reményt idéz. Kopott kövek között suttog a táj, egy régi dalból fakad a nyár. Hová vezet, nem tudhatom, csak visz magával a gondolatom. Fel-felcsillan egy elveszett fény, az ég alatt minden emlék enyém. A csend szava szól, mint halk ima, itt rejlik minden kérdésem titka.